Így használd a rosszfonok.hu tananyagait
A 16-18 éves diákoknak többnyire már maguknak is van némi tapasztalatuk a munka világáról, hiszen sokan vállalnak nyáron idénymunkát, vagy dolgoznak az iskola mellett. Pár év múlva pedig már „élesben” is munkába állnak, az első munkahelyükre belépő, rutintalan fiatalok pedig különösen védtelenek a szabálytalanságokkal szemben.
A mindennapokban sajnos egyáltalán nem ritka a munkajogi szabályok megsértése. A nem megfelelő munkakörülmények következtében veszélybe kerülhet a munkavállalók egészsége, sokszor testi épsége is. A munkáltatók járulékfizetési mulasztásai miatt eleshetnek az egészségügyi ellátástól és a majdani nyugdíjtól, a mindennapos pszichés nyomás pedig kikezdheti a mentális egészségüket. Ezért különösen fontos, hogy a munkaerőpiacra bekerülő fiatalok tisztában legyenek a legfontosabb előírásokkal, és erős érdekérvényesítő képességekkel rendelkezzenek.
Tananyagainkat úgy állítottuk össze, hogy azok néhány alapvető információ átadása mellett alapul szolgálhassanak a téma megvitatására akár személyes élmények beemelésével is. Életszerű, egyszersmind szórakoztató és játékos anyagok létrehozására törekedtünk, melyek által a munkajog és az érdekképviselet száraz szövegből élő tartalommá válhat.

Így működnek a tananyagok
A Rossz Főnök tananyagok több modulból épülnek fel, melyeket egy-egy rövid videó vezet be. Ezek a leggyakoribb problémákat jelenítik meg a kifizetetlen túlóráktól a munkahelyi zaklatásig. Mindkét tananyag a szakszervezetiségről szóló modullal zárul, hiszen valljuk, a munkahelyi visszaélések és jogszerűtlenségek ellen a szakszervezetek nyújthatnak igazán hatékony védelmet.

Az egyes videókhoz kapcsolódó változatos metodikájú kvízkérdések segítenek a legalapvetőbb munkajogi fogalmak, szabályok megtanulásában, és ellenőrzik is, hogy sikerült-e sikeresen elsajátítani őket. A feladatok többségét időre kell megoldani, de a feladatsorok bármennyiszer végigjátszhatók.
Még hatékonyabb tanulás a hashtag.school segítségével
Tananyagainkat a hashtag.school platform létrehozóival együttműködve dolgoztuk ki, és tettük hozzáférhetővé. A Rossz Főnök tesztsorai a közvetlenül a honlapunkról, előzetes regisztráció nélkül is végigjátszhatók, a hashtag.school háttere viszont még hatékonyabbá teheti a tanulást.
A hashtag.school széles körűen használható platformot nyújt a digitális oktatás számára. Nemcsak különböző formátumú tartalmak feltöltését, tesztsorok létrehozsát teszi lehetővé, hanem valós idejű online órák tartását is. Mindemellett nyomon követhetőek a diákok eredményei, és az egész platform mögött ott húzódik az a gamifikációs háttér, amely a tanulási folyamatok megújításának egyik bizonyítottan hatékony eszköze. A diákok pontokat gyűjtenek, amelyeket a platformon futó városépítős stratégiai játékban használhatnak fel.
Minden további információt megtudhatsz a hashtag.school működését bemutató rövid videókból, melyeket az alábbi képre kattintva érhetsz el.
Akár melyik felhasználási módot is választod, reméljük, hogy tananyagaink hasznodra lesznek. Ha kérdésed, véleményed, ötleted van, írj nekünk üzenetet facebook oldalunkon.
Kik készítették a rossz főnököket?
A rosszfonok.hu anyagait sokan készítettük, és még a koronavírusnak is volt hozzá néhány szava. A koncepciót az ÉSZT szakszervezeti szövetség megrendelésésre a KOMKOM csapata készítette el. Közreműködők voltak:
Maday Gábor – János és Dezső szerepében
Kamrás Orsolya – szöveg, tananyagfejlesztés
Kántor Attila – grafika
Kincse Szabolcs – szöveg, koncepció, szkriptek
Kundráth Péter – web
A tananyag létrehozásához a #school digitális oktatási rendszert használtuk.
Nincs is más hátra: válassz rossz főnököt, és játsszátok le!

